Cím: Cseresznyeszirmok

Írta: UltraViolet

Fandom: Bleach

Páros: Kuchiki Byakuya és Yamada Hanatarou

Korhatár: Nc-17

Figyelmeztetés: yaoi, lemon, one-shot

Publikálva: 2011. 03. 16.

 

 

 

 

 

 

Hanatarou Pov.

 

 

 

Kellemes tavaszi idő köszöntött Soul Societyra a cseresznyeszirmok kellemes szemet gyönyörködtető látványa és kellemes illata, a napsütés gyengéd simogatása.

Már nagyon hiányoztak ezek a nyugalmas és békés napok. Nincsenek harcok, életveszély, mindenki nyugodt és egy kicsit élvezhetjük az élet apró örömeit. Szeretem ezt a szokványos állapotot csak rutin szerű napi munkámmal kell foglalkoznom. Papírmunka, amit még két társammal végzünk, egyszerű adat karbantartás.

Mióta visszatértünk Hueco Mundoból pár dolog megváltozott, ám az ott történteknek hála én is más szemmel látom a világot. Első alkalommal voltam igazán éles helyzetben, ahol szükség volt rám és nem csak lábatlankodtam, - már ahol. Először persze féltem, mert egy rossz döntés is az életemet követelheti, bár a harcokban nem sok hasznomat vehették. Ezért aztán igazán hálás lehetek Kuchiki-taichounak, hogy kimentett pár életveszélyes helyzetből. Tudásom legjavát és legjobb formámat próbáltam hozni, hogy hasznos lehessek.

Ezért úgy érzem, hogy közelebb kerülhettem Kuchiki-taichohoz, még ha nem is szó szerint. De lélekben sokkal jobban meg tudom érteni, mint eddig. Amikor láttam, ahogy harcol, szinte mozdulni sem tudtam. Gyönyörű látvány volt, letaglózott a harci tudása és tapasztalata, azóta folyton rá gondolok és azért edzek nap mint nap, hogy egyszer belőlem is olyan nagyszerű shinigami válhasson. El szeretném érni azt a szintet amin ő van, közelebb hozzá.

És persze, nem utolsó sorban észbontóan szexi férfi, sokszor jut eszembe álmatlan éjszakáimon az a gyönyörű izmos test a selymes fekete haj, azok a rideg szemek… Ahhh!

Azok az izmos karok és a kecses hosszú ujjak, ha belegondolok mit tudna azokkal tenni… menten belepirulok.

Na ezt minél előbb abba kell hagynom, gyerünk Hana szedd össze magad – hessegetem el a kínzó képeket. Fancervis mód kikapcs. Abbahagyom a nyáladzást, mielőtt az előttem heverő papírok totál eláznának. Micsoda szégyen ilyenekről fantáziálni szegény mit sem sejtő kapitány háta mögött. Micsoda züllött és romlott személy vált belőlem, ő egy igazán nagyszerű ember nem ezt érdemli. Én meg kihasználom, bár mit ne mondjak engem igazán kihasználhatna.

Na jó ideje elindulni az eligazításra, mert elkések. A szokásos gyűlés, amit minden nap megtartanak a 4. osztagban, hogy kiosztják a többi osztagtól érkezett megbízásokat, persze ezek elég értelmetlen kis feladatok.

Szedem össze a papírokat, magamhoz veszem kardom, majd intek a többieknek, hogy lépek a gyűlésre.

Amint oda érek beállok helyemre, már szinte mindenki megérkezett. Ekkor belép Hisane hadnagy a harmadig, és a negyedik tisztel a nyomában. Elcsendesedik a terem és mindenki arra vár, hogy kiosztja a napi feladatokat.

 

-         Yamada Hanatarou! – hallom meg nevem és sietve a hadnagyhoz lépkedek és ahogy elé érek az eddig szorongatott papírokat átadom neki. Átfutja őket, majd elégedetten biccent.

-         Egy megbízás érkezett a 6. osztagtól. – fordítja a fejét a többiekhez. – Az osztag főházának kertjét kell kitakarítani. Lenne erre a feladatra önkéntes jelentkező? – kérdezi a jelen lévőktől.

 

A hatodik osztag… várjunk csak hisz az Kucsiki-taichou osztaga, micsoda mázli, ha jelentkeznék a munkára talán még láthatnám is. Igen, végül is elképzelhető, már egy ideje nem volt hozzá szerencsém. Látni akarom minden áron, és ha ehhez a kertjét kell kigazolnom, akkor akár azt is megteszem.

- ÉN AKAROM! – vágom rá azonnal, mintha csak az életem mulna rajtam és közben lelkesen kalimpálok a kezemmel úgy, hogy szegény hadnagy kezéből majd kiverem a papírokat. Az enyhe meglepődöttséggel az arcán, de átadja a megbízást nekem és még három shinigaminak. Ez is meg van, megy ez, mint a karikacsapás.

 

 

 

 

 

Byakuya Pov.

 

 

 

 

 

 Nagyszerű, egy újabb unalmas nap. Az irodámban ülve a szokásos papírmunka. Renji meg csak hurcolászza ide-oda. Nem sok hasznát veszem ezen a téren, de ha megkérném, hogy intézze ő el, azzal csak még több munkát sózna a nyakamba.

A folyamatos dumálásával meg már a falra mászom, egyszer már tényleg kibökhetné, mit akar. Akkor legalább nem nyökögne makogna nekem tovább. Túl sokat beszél.

Miért nem élvezhetem egy kicsit ezt a csendet. Mióta távol voltam Soul Societytól, minden a feje tetejére állt. Látszik, hogy nélkülem még az élet is megállt itt.

 

-         Taichou átnézné ezt az iratot? - tesz elébem Renji egy lapot.

-         Ez mi? – kérdezem érdektelenül.

-         Az osztag tagjai kérvényezték, hogy a szokásos eltáv legyen meghosszabbítva.

Nézek rá a szokásos „te normális vagy?” pillantással. Majd egy határozott mozdulattal félreteszem a papír fecnit. Még hogy eltáv, jó vicc. Puhány banda és még több szabad időről álmodoznak. Na majd én adok nekik, hogy ilyen még az eszükbe sem jusson.

-         Van még más is? – pillantok rá a még mindig mellettem szobrozó hadnagyomra.

-         Á… dehogy! Ez volt minden. – hablatyol zavartan majd felveszi a nyúlcipőt. Látom vette a célzást, ilyen fölösleges és értelmetlen dolgokkal feltartani.

 

Talán fél óra múlva ismét megjelenik a kezében egy újabb rakás aláírásra váró papírral. Jesszus hát ez már sosem fogy el.

Itt az ideje egy kis pihenésnek, utasítom hadnagyomat, hogy szolgálja fel a délutáni teám. Egy kis szusszanásnyi idő mielőtt a hivatali íratok alatti hősi halált halnék.

Sóhajtok egy mélyet miközben felveszek egy kényelmesebb pozíciót a székemben.

Hátradőlve hunyom le szemem, élvezve a nyitott ablakon beáramló langyos szellőt. Halk koppanás térit magamhoz. Renji tette le az asztalra a pohár gőzölgő teát. Biccentek egyet felé köszönetként, majd kezembe véve kortyolok belőle.

Ám Renji még mindig mellettem álldogál lehajtott fejjel, és úgy nézem valamit szeretne mondani.

 

-         Valamit akarsz nekem mondani? – kérdezem meg.

-         Byakuya… - pirulva motyogja nekem.

-         Hn? – nézek rá kérdőn. Bár szinte előre tudom miről is akar velem beszélni. És az hogy letegez munka közben, meg ez a félénk pirulás csak egyet jelenthet.

-         Ha ma este ráérsz, találkozhatnák a szokásos helyen…

Amire számítottam, a vörös kis cicus unatkozik éjszakánként és egy kiadós kis dugásra vágyik. Mióta a hadnagyom lett találkozgatunk néhanapján, hogy szerezzünk egymásnak pár szép pillanatot, de ennél több nem szokott történni, nem érzünk szerelmet vagy ehhez hasonló semmiségeket. Csupán a szexuális vágyunk az, amit csillapítani szoktunk egymás társaságában. Munka közben úgy viselkedünk egymással, mintha ez a kis románc nem is létezne, tesszük a dolgunkat a szokásos módon.

-         Rendben azt hiszem ráérek. – bólintok rá ugyan azzal a kifejezéstelen arccal, majd tovább szemlélem a kinti tájat.

Renji enyhén meghajol előttem majd szótlanul teszi tovább a dolgát, és rendezgeti az iratokat. Kellemes ez a csend és a kamillatea illata nyugtatóan hat az idegeimre. Élvezem tovább a meghitt pillanatot, ám pár zavaró tényező furakszik be a látómezőmbe. Az irodám ablaka alatti kertben, pár számomra ismeretlen alak tolakodik be és kezdenek szervezkedni.

 

-         Renji? – fordulok felé.

-         Igen?

-         Szeretném, ha válaszolnál egy kérdésemre.

-         Igen. Mondja csak? – csapot-papot hátrahagyva siet elébem, és készséges arckifejezését felöltve várja kérdésem.

-         Megmondanád, hogy kik azok az egyének akik épp most dúlják fel az osztagház hátsó kertjét? – hangom nyugodt és csendes de mégis érezhető a vibrálásában, hogy nekem egy cseppet sem tetszik az elém táruló kép.

 

Renji nagyokat pislog rám, de amint leesik neki, hogy miről is van szó rögtön belefog a magyarázatba.

-         Hát tudja az úgy volt, hogy már eléggé elhanyagoltan nézett ki, ezért megbízást adtam a 4. osztagnak, hogy hozzák rendbe.

 

És erről engem mért nem értesítettek, végül is én vagyok a kapitánya ennek az osztagnak, vagy mi a fene. Bár igaz, hogy közvetlenül engem nem érint. Már csak egy dolgot nem értek, hogy ezt a munkát mért nem a mi embereink végzik. Az a puhány banda.

-         Renji, hol vannak a 6. osztagos shinigamik és mért nem ők végzik el ezt a munkát?

-         Hát az úgy volt, hogy feltűnt pár hollow Rokongai egyik külső negyedében és kiküldtem pár csapatot, hogy intézzék el az ügyet. Eléggé eltunyultak és ez egy jó kis edzés számukra.

-         Értem. – teszem le üres poharamat az asztalra, majd székemből fölállva az ablakhoz sétálok és jobban szemügyre veszem a kertet takarító shinigamikat.

 

Nem igazán ismerős egyik sem, bár távol vagyok tőlük. Az irodám a második emeleten foglal helyet, a kert az épülettől talán tízméternyire helyezkedik el. Már épp nyugtáznám, hogy semmi érdekes látni való nincs kint, mikor megakad a szemem valamin, vagyis inkább valakin. Egy ismerős arc és egy ismerős szellemi energia.

 

Már tudom, Hueco Mundoba kísért el minket, ha jól emlékszem Yamada Hanatarou a neve.

Nocsak micsoda meglepetés, és épp itt látom. Nagyon bele van merülve a munkájába, lelkiismeretesen veszi ki a javát a munkából.

 

Így távolról nem is néz ki olyan rosszul, ahogy verejtéktől csillogó homlokát törölgeti ruhája ujjába. Nem is rossz a látvány, látok benne lehetőséget, nem is keveset, eddig nem is vettem észre ilyen értelemben, de hát kell a változatosság.

 

Egy nagyszerű kis terv rajzolódik ki elmémben, hogy miként is kellene becserkészni a vadat. Ha minden jól megy, akkor ma igazán jó estére számíthatok. Kaján kis mosoly jelenik meg szám szegletében, amint erre gondolok, de még időben rendezem arcvonásaim. A szokott tempómban visszasétálok asztalomhoz és helyet foglalok székemben.

 

-         Ezeket viheted! – mutatok az egyik kupac papír felé. Renji ért a jelzésből majd fölnyalábolja őket, és már veszi is az irányt az ajtó felé. Ekkor jut eszembe, hogy mára már elígérkeztem.

-         Renji. – szólítom meg.

-         Igen taichou? – pillant vissza rám az ajtóból.

-         Most jutott eszembe, hogy fontos találkozóm lesz ma. Asszem el kell halasztanunk a ma esti találkánkat.

-         Értem. Nincs semmi baj akkor majd máskor. – mondja egy kis csalódottsággal, majd sietve elhagyja az irodát.

 

 

 

 

Hanatarou Pov.

 

 

 

 

Amint megérkeztünk elkaptuk a szokásos kellékeket. Ásó, kapa, - harangot nem kaptunk – gereblye és egyéb szükséges eszközt. A kert a várttal ellentétben egyáltalán nem volt olyan rossz állapotba, sőt talán négy óra sem kell hozzá, hogy helyre hozzuk. Én vállalom a gazolást és a virágok megmetszését. A rózsabokrokra már igazán ráfér, hogy egy hozzá értő személy vegye kezei közé.

 

Talán egy óra múlt el, de eddig egy fontosabb személlyel sem találkoztam – nem, hogy a kapitánnyal. Pedig testben és lélekben is fel voltam rá készülve, hogy eljön az a nagy pillanat. Valahol erre kell pedig lennie az irodájának, de persze ezt sem mondhatom biztosra. Idegen ez a környezet, eddig még nem jártam ezen a környéken.

 

 

 

 

Késő délután fejeztük be a munkát. Igazán büszkék lehetünk magunkra, mert szerintem jó munkát végeztünk. Megfáradva, de boldogan szedjük össze a munkaeszközeinket és visszük vissza a raktárba. Nézelődök erre-arra de, csak pár érdektelen shinigami lézeng körülöttünk. Nem nagyon törődnek velük, vagy azzal, hogy mit teszünk-veszünk körülöttük.

Amint oda érünk a kis fehérre meszelt épülethez az ott álldogáló shinigami kezébe adjuk a szerszámokat, ő biztos jobban tudja hova kell rakni, mint mi.

Na ezzel meg is volnánk. Innen hova tovább?

 

 

 

Byakuya Pov.

 

 

 

 

Amint látom a shinigamik a kerti munkával végeztek és már szedelőzködnek is össze. Most kell lépnem, mielőtt még lelépnének.

Intek Renjinek, majd vázolom nagyjából, hogy hívja ide az egyik shinigamit aki, a kertet rendezte és ha lehetséges akkor Yamada Hanatarou legyen az. Amint értésére adtam már el is tűnt, hogy teljesítse a parancsom. Ha minden úgy alakul, ahogy azt én elterveztem, akkor ma bizony egy kéjfűtött és vágytól remegő Hana fog alattam vonaglani, egész éjjel. Gondolatok hatására mámorító elégedettség rohamoz meg – hát nem szép az élet.

 

 

 

***

 

 

Kis idő múlva Renji lép be irodámba nyomában Hanatarouval. Kedvesen biccentek felé és az asztalom előtti székre mutatok, hogy foglaljon helyet. Renjit kiküldöm, hogy menjen a dolgára így mi maradunk ketten a szobában. Egy kicsit feszeng a jelenlétemben, és idegesen mosolyog, látszik rajta nem számított arra, hogy az irodámba hívatom.

 

-         Kuchiki-taichou igazán megtisztelt vele, hogy velem akart beszélni. – mondja kicsit pironkodva.

-         Szeretném megköszönni a munkátokat, amit a kertben végeztetek.

-         Ugyan szóra sem érdemes ez természetes. – jelenti ki lelkesen.

-         Nem kell szerénykedni! – dőlök hátra székemben, majd küldök felé egy lágy kis mosolyt, amit eddig még csak pár kitüntettet személy láthatott. – De nem csak ez miatt szerettem volna veled beszélni. – kulcsolom össze magam előtt ujjaim.

-         Készségesen állok szolgálatára, ne habozzon szólni bármiről is legyen szó.

-         Igen. – hát, ha bármiben a szolgálatomra akar állni, ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle. – Mostanában sokszor gyötör fejfájás és szeretném a segítségedet kérni, hogy tudsz e valamilyen gyógymódot rá?

-         Fejfájás? – összeráncolja homlokát és erősen gondolkodni kezd. – Nos asszem ez nem jelent problémát, tudok erre egy nagyszerű orvosságot. – mosolyodik el lelkesen.

-         Ez nagyszerű és mikorra tudnád elhozni? – kérdezem megkönnyebbülten, minden úgy halad ahogy gondoltam.

-         Akár már ma.

-         Rendben akkor az lesz a legcélszerűbb, ha egyenesen a házamhoz hozod. Így neked megfelel?

-         Igen persze! Amint elkészítem elviszem önhöz.

-         Igazán hálás vagyok érte, akkor várlak este.

-         Ott leszek! – bólint, majd fel kell a székből – Ha nincs más akkor én távoznék Kuchiki-taichou.

-         Persze, menj csak.

-         Viszlát! – hajol meg előttem, majd kisiet az irodából.

Ezzel tervem első fele teljesítve.

 

 

 

 

 

Hanatarou Pov.

 

 

 

 

És eljöttem, nem hiszem el, itt állok a nemes Kuchiki ház kapui előtt. Ez olyan hihetetlen, legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy ez velem egyszer megtörténhet. De most nem érünk rá erre, össze kell szednem magam. Okkal jöttem ide, mégpedig azzal, hogy orvosságot hozok Kuchiki-taichou fejfájására. Ó istenem csak add, hogy aztán minden jól menjen. Nem sok magamfajta shinigami kap ilyen lehetőséget, hogy egy kapitány hozzá forduljon segítségért.

Megkopogtatom a tömör és súlyos diófa kaput, nem is kell sokat várnom, két felfegyverzett őr terem mellettem. Az egyikük mély karcos hangján megkérdi jövetelem célját, amire én dadogva de végül sikeresen kinyögöm, hogy orvosságot hoztam a ház urának. Enyhe félelem érzet szalad végig tagjaimban a két nagydarab maszkos alak láttán. Miután jól végig mustráltak megállapították, hogy nem jelentek veszélyt, kinyitották a kaput. Ahogy egyre közelebb lépkedek a ház felé a gyönyörű kertben gyönyörködöm, igazán szívmelengető látvány, ami a hold fénye mellett igazán titokzatos hangulatot varázsol. A bambusz locsoló halk koppanása és a víz csobogása, teljesen belefeledkezem a pillanatba.

Egy hang visszahoz a valóságba, egy bajszos öregember üdvözöl és megkér, hogy kövessem. A házhoz érve szobákon és folyosókon vezet, míg meg nem állunk egy gyönyörű mintázatú ajtó előtt.

 

-         Kuchiki-sama már várja önt, kérem fáradjon be. – mondja, miközben meghajol és elmegy. Nem igazán tudom mi ilyenkor a szokás de, félszegen biccentek majd egy nagyot sóhajtva félrehúzom az ajtót és belépek rajta. Hát ha eddig nem voltam zavarban most már igazán az vagyok.

Kuchiki-taichou az asztala előtt ülve papírmunkával foglalkozik, ami igazán meglepő az a kinézete. Hosszú haja szabadon omlik vállaira, eddig még soha nem láttam a fejdísze nélkül, de így sokkal lágyabbak az arcvonásai. Nyál csorgatva bámulom, - mint egy tizenéves lány a yaoi mangákat. – míg észre nem vesz, majd egy apró mosollyal jelzi, hogy fáradjak beljebb. 

 

 

 

 

 

Byakuya Pov.

 

 

 

Késő délután érek haza, legelőször értesítem a házi szolgát, hogy ha vendégem érkezik a negyedik osztagtól, azonnal vezesse a dolgozó szobámba.

Már alig bírom kivárni, igazán élvezetes estére készülök, és úgy néz ki meg is kapom amit akarok. Végül is eddig még senki nem tudott ellenállni nekem, és amilyen kis naivnak néz ki ez vele sem lesz másképp.

 

Egy frissítő fürdő után egy fehér selyem yukatát veszek fel. Ebben igazán előnyösen látszik kidolgozott és formás testem, nem úgy, mint a shinigami egyenruhában.

A továbbiakban elvonulok és az üzleti ügyekkel, foglalom le magam, ezzel is múlik az idő.

 

Pár óra múlva, mikor már elég jól besötétedett, halk neszezésre figyelek fel, amint az ajtóra vetek egy pillantást a drága kis Hanatarou pillog vissza rám. Ó nagyszerű már itt is van, egy gonosz kis félmosolyra húzom ajkaim. Fölkelek és elé sétálok.

 

-         Már vártalak.

-         I-igen… akarom mondani jó estét Kuchiki-taichou, elnézést, hogy megvárakoztattam. – hadarja el zavartan és meghajol, ahogy a formaságok megkövetelik.

-         Erre nincs semmi szükség, hívj nyugodtan Byakuyának. Úgy hívtalak ide, mint átlag ember és nem úgy, mint shinigami. Rendben Hanatarou? - teszem vállára egyik kezem, ezzel bíztatva őt. Aranyosan elpirul és azon hezitál vajon elfogathatja-e ezt a gesztust tőlem.

-         Értettem uram, vagyis Byakuya.

-         Na látod nem is volt olyan nehéz. – lépek hátrébb egy lépést. – Sikerült gyógyszert találnod? – térek rá tervem következő fázisára.

-         Igen, persze! – kapkodva húz elő egy kis papír tasakot zsebéből. – Csak el kell készíteni és beveheti, elég gyorsan hat.

-         Akkor gyere velem a szomszéd szobába, ott sokkal kényelmesebb lesz.

-         Kényelmesebb? – néz rám meglepődve.

-         Igen, hogy el tudd készíteni.

-         Hogyne, persze… a gyógyszer. – nevetgél zavartan.

Átkísérem a szomszéd szobába, ott pedig a középen elhelyezkedő kis asztalhoz. Kényelmesen helyet foglalok az egyik párnán, majd a másikra mutatok, hogy ő is üljön le. Mint aki karót nyelt, úgy ül mellettem, de sebaj hamar feloldom a hangulatot.

 

-         Kérsz egy kis saket? – kérdem. Az asztalra már mindent előre odakészítettem. Két csésze és két üveg sake, és az asztal mellett még három üveg tartaléknak. Sosem lehet tudni, hogy mennyitől enyhül meg az én kis választottam.

-         Köszönöm! De én nem igazán szoktam inni. Eléggé érzékeny vagyok rá.

-         Valóban! – mint a nyálát csorgató farkas vetném rá magam a kis báránykára, de még szerencse, hogy van elég önuralmam.

-         Nem kell aggódnod ez egy viszonylag eléggé gyengefajta, és egy pohár biztos nem fog megártani egyikünknek sem, igaz? – és már elébe is tettem a teli csészét, kétkedve szemezik a tartalmával, de szép lassan kiissza.

-         Na milyen? Nem is volt olyan rossz igaz?

-         Akkor tessék még egy pohár és most én is veled iszom. – nyújtom felé a csészét egy csábító mosoly kíséretében, így ha ellenkezni akarna, se bírna.

-         Köszönöm Byakuya. – egy nyeltre issza ki, arca kipirul az alkoholtól és a test tartása is kezd ernyedni. Ki hitte volna, hogy egy kis alkohol, ilyen hatást gyakorol majd rá. De persze nem leitatni akarom, részegen úgy sem venném semmi hasznát. Ettől függetlenül pár pohár még nem árt meg neki, nos akkor csak így tovább.

-         Tessék itt az orvosság. Egy pohár vízben kell feloldani a port és aztán meginni. – teszi le az asztalra a kis papír tasakot. – Most kívánja bevenni vagy később?

-         Most asszem meg leszek nélküle a sakeval úgy sem szívesen keverném. – kerülöm ki a kis helyzetet, nem vagyok egy gyógyszerszedő fajta, meg most sem ez a legfontosabb dolgom.

-         Tessék igyunk még egyel. – öntöm neki a következő adagot.

-         Köszönöm, de én nem kérek többet, így is már megártott a fejemnek. – nevetgél, majd látványosan megpöcköli a fejét, ezzel nyomatosítva, hogy már szédül.

-         Semmi gond, én is iszok, és úgy sem fordul elő sokszor, hogy mi ketten együtt iszogatunk, nem de. Akkor meg mért ne használnánk ki a lehetőséget, egyet értesz velem Hanatarou?

Csúszok közelebb hozzá, majd a csészét a kezébe nyomva segítem, hogy megigya. Amint a pohár üres, elveszem a kezéből és az asztalra teszem. Közelebb hajolok hozzá és a fülébe  fújok, ő azonnal odakapja kezét és pirulva próbál ura lenni a helyzet okozta döbbenetén. Asszem most esett csak le neki, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz, a ruháink összeérnek.

 

-         Byakuya? – nyögi erőtlenül alig pár centi választja el egymástól ajkainkat.

-         Mi az? – mosolygok rá, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Egymás szemébe nézünk, és látom benne magam visszatükröződni. Igazán humoros pillanat, de jelenleg nem akadok fel ilyen apróságokon.

 

Ajkához hajolva hintek rá egy kis csókot, egy kis teszt csak, hogy tudjam miként viszonyul ehhez a helyzethez. Nos mivel nem ellenkezik és továbbra is csak mereven és enyhén zavart szemekkel bámul, folytatom ajkai kényeztetését. Enyhe kis csókokkal próbálom rávenni, hogy nyissa meg ajkait nekem. Visszatér belé a lélek és már tudatosan viszonozza csókjaimat, behunyt szemekkel odaadóan, veti magát alá minden kis mozdulatnak.

Erősen csimpaszkodik yukatámba, hogy az szinte lecibálja rólam. Egy váratlan pillanatban fordít a felálláson, olyan gyorsan teper le a földre és mászik rám lovagló pózban, hogy még meghökkeni sincs időm. Majd buja tekintettel hajol hozzám, közben körkörös mozdulatokkal dörzsöli magát hozzám.

 

 

 

Hanatarou Pov.

 

 

 

Hihetetlenül érzem magam, igazából még magamhoz sem tértem az örömmámorból. Kuchiki Byakuyával iszogatom kettesben, ez maga a mennyország, és hihetetlen milyen aranyos. Bár a viselkedésemből már én is rájöttem, hogy egy csöppet megártott az alkohol. Sokszor volt már rám panasz, hogy ha iszom, nagyon agresszív tudok lenni és a személyiségem igazán megváltozik, így akik ismernek inkább lebeszélnek arról, hogy igyak. De asszem, most nem lesz olyan nagy baj, hisz csak keveset iszom…

 

 

 

***

 

 

 

Kezd melegem lenni, ez az első dolog, amiben biztos vagyok, és hogy egyre jobban ízlik a sake. Byakuya pedig mintha egyre közelebb lenne hozzám, persze lehet, hogy rosszul látom, és ez is az ital hatása.

Amikor viszont egy pillanatra elbámészkodom, megcsókol. Nagyon kis csók, szinte csak egy puszika, de az nagyon hatásos. Kicsit megdöbbentem nem tagadom, de a józan eszem, most vakációzni van ezért egyáltalán nem zavar a dolog. Mért is zavarni, hisz Kuchiki Byakuya az aki épp rám mászik, akiért már egy ideje epekedem. Felgyorsítva a dolgokat karolom át, és a kis puhatolózó csókokat átváltom, igazi szenvedélyessé, legszívesebben itt és most felfalnám.

Egy pillanat alatt teperem le, teljesen tovaszállt minden türelmem, most rögtön akarom őt.

Kioldom övét és szétnyitom a rajta lévő yukatát, ami következtében feltárul meztelen mellkasa, mint egy szomjazó a sivatagban vetem rá magam a feltárult területre és birtokomba veszem minden egyes négyzetcentiméterét. Nyalogatom, csókolgatom a kis mellbimbókat kényeztetem, ami ha jól hallom tetszik neki, mert fel-fel nyög ténykedésem folyamán, búcsúzóul óvatosan megharapdálva a kis dudorokat. Lefelé haladva nyelvemmel rajzolom körbe a kockákat a hasán, elidőzve a köldökénél. Ahogy lejjebb vándorol a tekintetem, annál a bizonyos testrésznél állapodik meg ami meredezve próbál kivívni magának több figyelmet.

Ekkor egy csöppet elbizonytalanodok, ez nem épp a kedvenc részem, és ha tehetem hanyagolom is, de most úgy érzem bármire képes lennék, ekkor egy kis bíztatásért pillantok rá szívem választottjára, és amit meglátom, minden vér az arcomba tódult. Csodálatos volt ahogy ott feküdt, engem figyelve várva, hogy mily csodákat művelek még vele, - nos persze ez saját vélemény. Ekkor karomnál fogva húz olyan közel magához, hogy mélyen megcsókolhasson, eszemet vesztve viszonzom, míg szinte a lelket is kiszippantja belőlem.

 

-         Ha nem akarod nem muszáj… - nyögi szinte a számba.

 

Olyan aranyos, hogy így törődik velem, ettől aztán még több örömet akarok neki adni. Visszakúszok ágyékához, és nyalogatni, szívogatni kezdem a testrészt. Ahogy egyre jobban hozzászokom a helyzethez próbálom az egészet a számba venni, közben vigyázni, hogy a fogaim még véletlenül se érjenek hozzá. A jellegzetes illat az orromba kúszik, lehunyt szemekkel fokozom a tempót, szinte már érzem, nem sok választja el attól, hogy a számba élvezzen. Ekkor kieresztem ajkaim közül, és kezemmel kezdem simogatni, még nem akarom, hogy vége legyen, én is még lehetőségekhez akarok jutni.

Ledobom magamról ruhám, aminek következtében forró csupasz bőrünk szabadon érintkezhet egymáshoz. Érzem, hogy én se vagyok fából, meg-megremegek a vágytól, már szinte a határaimat súrolom. Akarom őt, most, rögtön.

Simogatom, és ölelem ahol érem, miközben ő tarkómat masszírozza és hajamat borzolja. Számba kéredzkedik két ujja, amit én készségesen kezdek el szívogatni és nyalogatni, tudom jól mire készül, és egy csepp ellenvetésem sincs ellene. Hozzá vagyok szokva, hogy én vagyok a passzív, sőt még élvezem is.

Amint kellően benedvesítettem, hátsomhoz nyúl és lágyan kezdi el dörzsölni nyílásom, kis idő múlva pedig már mind két ujja kényelmesen csusszan ki és be.  Megemelve csípőmet segít ráereszkednem farkára, eleinte nagyon feszit, elég kemény már és kényelmetlen a póz is, de tudom, hogy csak kicsit kell tűrnöm és később dupla annyi élvezetben lesz részem.

 

 

 

 

Byakuya Pov.

 

 

 

Észvesztő érzés ahogy rajtam mozog, és az a forróság ami körülvesz, saját magának diktálja a tempót, se nem gyors és nem is lassú, pont jó. Soha nem gondoltam volna, hogy tud ilyen szenvedélyes is lenni, elég jól titkolja.

A keményen ütődik hasfalamhoz merev farka, látszik rajta, hogy már nagyon a csúcs közelben van, szinte könyörögve néz rám, hogy érintsem meg. Ráfogok farkára és a mozgásával ellentétes irányba kezdem el mozgatni kezem. Hangosan nyögdécsel, hátraveti fejét és gyorsít a tempón, már nem bírja sokáig, amivel én is egyet értek, a mámor köde kezd elmémre szállni, mélyen nyomulok belé, szinte felnyársalom, ahogy tövig nyomom farkam. Érzem már csak pár lökés és én is elszállok.

 

Sejtésem nem csal mindketten egyszerre élveztünk el beterítve egymást élvezetünk végtermékével. Hana fáradtan és szinte ájultan zuhan rám, nekem sem volt sok erőm, de azért megsimogattam fejét, amire ő jóízűen morrant egyet, és mikor észhez kaptam óvatos kicsusszantam belőle, mert észre sem vettem, olyan jó érzés volt benne. Gondolom őt viszont ez egyáltalán nem zavarta mivel, úgy ahogy volt, elaludt rajtam, nem akartam fölébreszteni és én sem akartam felkelni ezért hagytam hagy aludjon tovább.

 

 

 

***

 

 

A másnap reggel előbb jött el, mint ahogy vártam, Hana még mindig ugyanabban a pozícióban, édes mosollyal az arcán, mint mikor egy cica jóllakik, többnyire ehhez tudnám hasonlítani, feküdt rajtam. Óvatosan legurítottam magamról és betakartam egy pokróccal.

Szinte biztos voltam benne, hogy mikor felébred, nem éppen a legjobb formájában lesz, eléggé megdolgoztattam az éjjel, ezért készítettek neki valami könnyű reggelit.

Addig is elmegyek lefürdeni, mert a tartalmas éjszaka után, igazán karakteres szagom is lett.

 

Mire vissza értem Hana mocorgott és nyöszörgött az ágyban a takaró alatt.

 

-         Jó reggelt! – köszönök oda, hátha arra reagál.

-         Mmmmmghhh…. – további mormogás.

-         Jól vagy? – sétálok hozzá közelebb.

-         Gmmmhhhhhh… - újabb értelmetlen megnyilvánulás.

Hát ezzel nem sokra mentem. Ha a szavak semmit sem érnek, itt a tettek ideje. Öntök neki egy pohár vizet, azzal biztos ki lehet csalogatni a rejtekéből. Megakad a szemem a kis papír tasakon, nagyszerű ez épp jókor jön, legalább nem fáj majd a feje. Jól belekeverem a vízbe és már kész is.

 

-         Hanatarou kérsz vizet? – kérdem kedvesen. Kisvártatva ki is bújik belőle, elég ramaty állapotban. Kócos és megviselt, de épp ezért olyan vonzó, ha tehetném megest rá vetné magam, de nem akarom kihasználni ilyen állapotban. Elveszi a poharat és egyszerre megissza mind, majd egy nagyot sóhajt.

-         Én nagyon sajnálom. – motyogja maga elé.

-         Mit? – nézek rá értetlenül.

-         Hát, amit éjjel csináltam, én nem akartam, nem tudom mi ütött belém…. – szinte sugárzik róla a bűntudat, már csak azt nem értem miért, végül is elég jó volt az éjjel.

-         Ne sajnáld, szerintem nagyon jó voltál.

-         Tényleg? – virul ki egy szempillantás alatt.

-         Hát persze! És most menny fürödj meg, utána pedig reggelizünk valamit. Jó?

-         Uhum! – bólint egy nagyot. És vidáman pattan fel az ágyból. Majd ugyan olyan gyorsan vissza is huppan.

-         Fáj?

-         Uhum… - bólint rá fájdalmasan.

-         Akkor gyere. – veszem karjaim közé. – Majd én megfürdetlek! – meglepődik, de aztán boldogan csimpaszkodik nyakamba.

 

Úgy látszik többre akadtam mint egy egyszerű szexpartner.

 

 

End