Lelkem ssilánkjai

Cím: Lelkem szilánkjai

Írta: UltraViolet

Fandom: saját

Korhatár: Nc-17

Figyelmeztetés: deathfic, yaoi, one-shot, shota

Megjegyzés: Komoly dologról szól és megpróbáltam tudásom legjavát beleadni. Sokat vacilláltam, hogy publikáljam-e, hát végül itt van! Már kb. egy éve, hogy megírtam…

Minden gyerek egy olyan életről álmodik, ahol mindent megkap, amit csak szeretne. Gondoskodó szülőket, jó fej barátokat, nyugodt gondtalan életet és egy felhőtlen igazi gyermekkort. De ami másoknak természetes az számomra szívfájdító álomkép.

Nevem Alex, tizenöt éves gimnazista.

Nem túl érdekes az életem, talán említésre sem méltó. Soha nem jártam különleges helyeken a várost is ritkán hagyom el. Nincs különleges képességem, nem vagyok megáldva átlagon felüli intelligenciával a szüleim is teljesen átlagosak, mint ahogy az életvitelünk is.

És akkor miért írom ezeket a sorokat, mit akarok elmondani?

Talán csak azért, hogy végre elmondhassam mindenkinek, miféle titkot őrzök a lelkem mélyén. Vagy talán csak, azért mert már képtelen vagyok mások szemébe mondani, csak egy lapra lejegyezni, titkon.

Ez az én történetem, ami rólam szól. Egy történet miként lehet tönkretenni egy olyan gyerek életét aki előtt még ott állt az egész élet, hogy lehet tőle elvenni a hitet, hogy higgyen másokban.

Nyolc éves voltam mikor először találkoztam a szex fogalmával és nem más által, mint bácsikám révén. Szeleburdi és butus gyerek voltam akkor még nem sejtettem mit tesznek velem vagy, hogy én mit teszek. De már akkor is éreztem, hogy ez rossz és helytelen. Akkor még bíztam, hittem az emberek szavában, úgy gondoltam a felnőttek mindig helyesen cselekszenek, és nem akarhatnak nekem rosszat, főleg nem egy rokonom. Ezt hittem Michről is, de hamar csalódnom kellett. Túl hamar.

Nyári szüneten voltam. Otthon unatkoztam, ezért apa megkérte a bátyát, hogy lásson engem vendégül pár hétig. Ő a szomszéd városban lakott ezért ritkán láttuk őt. De amikor eljött mindig hozott csokit és a térdére ültettet, mindig nagyon jó fej volt. Nagyon jól éreztem magam vele és nagyon kedveltem.

Ám mindez azon az út során átalakult valami mássá.

A házukhoz tartottunk át a városon. Ám mikor megláttam a város széli erdőt, megkérdeztem biztos jó felé megyünk-e, ő akkor rám mosolygott és bólintott. Zötyögős föld utakon haladtunk egyre távolabb a várostól, míg meg nem álltunk egy eldugott fákkal benőtt mellékúton. Csodálkoztam, nem értettem mit keresünk erre. Kérdeztem, hogy most mit fogunk tenni, piknikezünk. Milyen ostoba is voltam.

Akkor odahajolt hozzám, közel szinte lefogott a testével és elkezdte csókolgatni a nyakam. Bambán ültem és nem értettem, mit tesz, miféle játék ez. Próbáltam ellökni, de rám nézett és azt mondta, ne féljek ez teljesen normális dolog. Ezen kívül mondott mást is, de azok a dolgok elhalványultak ennyi idő után. Meggyőzött arról, hogy mind az, amit tesz velem az megszokott, én pedig elhittem.

Azóta korholom, szidom és gyűlölöm magam azért, hogy olyan hiszékeny voltam.

Akkor ismerkedtem meg az orális szexel.

Nem mondtam el senkinek, pedig szerettem volna. De féltem, féltem attól, hogy mások mit gondolnának rólam, hogy a szüleim nem szeretnének többet. Mindezt tizenhárom éves koromig művelte velem, akkor tudatosult bennem tettének súlya és hatása. Féltem másokhoz közel menni és tudtam, hogy nem mindenki csak azt akarja tőlem. De mégis ez egy berögzült szokássá vált, nem öleltem meg a szüleim, anya is csak fondorlattal puszilhatott meg. Egyre jobban elszigetelődtem az emberi érzelmektől, nem akartam érezni semmit.

Folyton mocskosnak és méltatlannak érzetem magam arra, hogy mások szeressenek.

De nem tettem ez ellen semmit túl gyáva voltam. Elbújtam a saját kis világomban és magamba fojtottam a szavakat és az érzéseket. Tudtam és éreztem, hogy ez így nem jó, de az idő múlásával a fal, amit magam köré építettem túl nőtt rajtam. Már nem tudtam lerombolni a részemmé lett a titkot pedig elrejtettem még magam elöl is. Mintha két életem lett volna a Michkel való és a normális.
Teljesen elszigeteltem a kettőt egymástól és úgy éltem. Mások előtt tagadva így tanultam meg már fiatalon, hogy az élet nem csak játék és boldogság. Sokszor fáj.

Ezt többnyire akkor tapasztaltam meg mikor Mich megerőszakolt a kocsiban vagy amikor egyedül talált otthon. Én meg tűrtem, de minden egyes érintése mély undort keltett bennem. Amikor csak hozzám ért azt kívántam bárcsak sorvadna le a keze. Meggyűlöltem, mégis hagytam, hogy megtegyen velem bármit. Sietve és félve tüntettem el a nyomokat minden alkalom után, nehogy anyáék megtudják. A véres lepedőt az élvezete nyomait rólam. De hiába súroltam magam, mindig az orromban éreztem a kölnie illatát.

Tizennégy éves korom után történt valami ami kihatott az életem további alakulására. Apa autó balesetet szenvedett és meghalt.

Anya teljesen összeroppant és idegileg kikészült. Itt maradtam én és a két négyéves iker húgom. Anya sokat dolgozott, de nem volt már semmi sem a régi. Ennek ellenére a hónapok multával félő volt, hogy nem tudunk megélni. Anya nem tudott eltartani minket és a számlákat sem tudta fizetni.

Ekkor Mich nagylelkűen felajánlotta, hogy átvállalja az én nevelésemet, ezzel levéve anya válláról egy problémát. Hiába ellenkeztem, hogy én nem akarok hozzá költözni, de ő beleegyezett helyettem is. Könnyes szemmel, megtörten kérte, hogy bírjam ki egy kicsit, csak amíg újra egyenesbe jövünk anyagilag.

Nem akartam szívtelen lenni és még több aggodalmat okozni neki, végül belementem, elköltöztem Michez.

Volt egy felesége és egy nálam öt ével idősebb lánya, aki nem sokat volt otthon. Folyton a barátainál csövezett a felesége pedig sokat dolgozott egy igazi üzletasszony volt. Így aztán rengeteg ideje maradt rám.

Ezek a sorok erről szólnak. Egy vallomás. Egy búcsú. Egy menekülés.

Leteszem a ceruzát a lapra, és az íróasztalomon hagyom. Az ágyamra pillantok, Mich kimerülten alszik. Nem kell fel egy ideig, szóval sok időm van.

Kisettenkedek a szobámból és a fürdőbe megyek. Megengedem a kádat jó forró vízzel, ledobom köntösöm és belelépek. A kellemes hőmérsékletű víz öleli körül vékony és kihasznált testem. Nagy sóhaj szakad fel tüdőből a vízpára elhomályosítja a tárgyak kontúrját. Fáradtan fekszem el, behunyom szemem és hallgatom a csendet. Félek.

Az emlékek megrohamoznak az álmok elillannak. Már nincs miért küzdenem. Eddig csak anyáért és a testvéreimért tűrtem, de már nekik sem kellek.

A testemben lévő üresség napról napra csak nő, olyan értelmetlen minden cselekedetem.

Lassan felülök, fáradt bódultság vette át felettem az uralmat, már napok óta nem aludtam nyugodtan. A kezem magától mozdul, nem tudok ellene semmit sem tenni és asszem nem is akarok.

A borotva pengéjét szorítják ujjaim. Olyan szépen csillan meg rajta a mesterséges fény. Mámorosan bámulom, mintha hipnotizált volna, lassan csuklómhoz érintem és egy hirtelen mozdulattal rányomom ereimre és végighúzom rajta.

Villanásnyi fájdalom, vörös vér. Majd ugyanezt a mozdulatot megismétlem a másik csuklómon is. Halk csöpögés zaja tölti meg a fürdőt a falakról visszaverődve erősíti fel a hangját.

Visszafekszem a vízbe és a sarokban lévő pókhálót figyelem. Egyre homályos a kép a vonalak elcsúsznak. A testem nehéz és tompa a kezemet nem tudom megmozdítani.

A tekintetemet a vízre fordítom. Vörös vér, ami szinte ellepi testem. Ijesztő a saját véremben feküdni. Nem akarom látni, inkább behunyom a szemem. És végre egyszer az életben úgy érzem, hogy senki sem bánthat.

Biztonságban vagyok, ide már senki sem jöhet utánam.

Mert ez csak az én világom.

Csak az én álmom.

-Vége-