kl

Kellemes éjszakai szellő járta át a szobát. A helyiség közepén egy ágy foglalt helyet a benne szuszogó szőke fiú békésen aludt. A nyitott ablakon egy árny jelent meg csak a hold fénye világította meg. Fekete tollú szárnyak foglaltak helyet hátán, szemei vörösen izzottak. Berepült a szobába, majd amint földet ért a lába visszahúzta szárnyait. Csak pár toll szállingózott jelezve, hogy nem csak egy káprázat volt.

Amint meglátta z édesen szuszogó szöszit perverz vigyorra húzta ajkait. Közelebb sétált az ágyhoz a takarónak szánt paplant ledobta az ágy mellé és a fiú mellé feküdt. Lassan óvatosan elkezdte lehúzni róla hálóruháját és a feltárult bőrfelületre csókokat hintett.

Halk nyöszörgésre lett figyelmes, Naruto elkezdte nyitogatni a szemeit.

Kígyó béklyó!

Sasuke, hogy elkerülje a kezdetleges pánikot és, hogy alázatosabb legyen a kis angyalka kígyókat idézett meg amik láncokká alakultak. A csuklók és a bokák köré tekeregtek majd az ágyhoz szegezték az áldozatot.

Te aljas féreg! Már megint mit akarsz tőlem? – kérdezte Naruto tekintetében lángolt a harag.
Angyalom a tested az, amit akarok. Ez nem épp elég? – nézett rá, mint egy buta kiskölyökre.
Én viszont nem akarlak, szóval sürgősen szállj le rólam. – feszítgette meg a láncokat, nem nagy sikerrel, mert egy centit sem engedtek.
Pedig múltkor is, hogy élvezted, szinte sikítottál a kéjmámortól. – vigyorgott az emlékek hatására.
Hát ez… ez felháborító! Soha nem tettem olyat! – dadogta el miközben tovább pirult.
Oh, látom te is emlékszel. – bólogatott elégedetten. – De visszatérve a mostani ügyünkre. Hol is tartottunk? – gondolkodott. – Áhh, már tudom a vetkőzésnél.
Várj, ne csináld! Neh… ott… Ahhh!
Angyalom. Nincs kifogásom ellene, hogy halljam a hangod, de mást nem szeretnénk bevonni a mi kis játékunkba, ugye? – csókolgatta a kívánatos ajkakat.
A te hibád, mondtam, hogy ne! Te kéjenc démon. – lihegte.
Nem is tettem semmit, csak megfogtam. – nézett r értetlenül. – Ó már értem. Szóval egy hét alatt ennyire hiányoztam, hogy most egy érintésemtől el tudnál élvezni? – simított végig az alatta fekvő combján, néha véletlenül megérintve annak keménységét.
Dehogy is! Álmodj csak te kéjenc disznó. – tagadta.
Angyalom mostanság nagyon csúnyán beszélsz. - tette mutató ujját annak ajkaira. – Ideje megtisztítani nem gondolod? – hajolt hozzá közelebb, majd lassú és mély csókra hívta.

Pár perc múlva törte csak meg nyelvük csatáját

Angyalom azt hiszem ma sem fogunk unatkozni. – kuncogott ahogy meglátta a szöszi vágytól ködös tekintetét.

Nem sokkal később a szoba csendjét ismét nyögések és sóhajok hangja töltötte meg.

Másnap Naruto a szokásos hangulatában ébredt. „Az a kéjenc démon, hát ez nem igaz már megint belém élvezett.” És a szokásos gondolatai támadtak z előző éjjellel kapcsolatban.

Ezek után Naruto a napok nagy részét az ország ügyeinek megoldásával töltötte, amikor volt egy kis szabad ideje Sakurával edzett, hogy fizikai állapota ne rámoljon.

Az éjszakák többségét egyedül töltötte, de egy idő után a kéjenc dámon egyre többet járt el hozzá. Szinte észre sem vette, de szép lassan - amit ő sem értett miért - de megkedvelte. Na ezt persze a világ minden kincséért sem árulta volna el neki. Egyfajta kötődést érzett az irányába, mintha egy lelki társra akadt volna. Önkénytelenül vonzódott hozzá. Ő mint egy mennyei teremtmény sokszor érezte magát magányosnak és elhagyatottnak az emberek között. Később sok barátot szerzett, de az igazi valóját sosem érthetik meg.

Min gondolkozol Angyalom? – simított végig a mellette fekvő szőkeség arcán. Az ágyban összebújva feküdtek egymás karjaiban.
Csak azon, hogy mennyire utállak. – nyújtotta ki rá nyelvét.
Én viszont nagyon szeretlek Angyalom. – húzta magához a másik meleg testét.
Mért hívsz angyalomnak? Van nevem is!
Te sem a rendes nevemen hívsz hanem, hogy kéjenc démon. – nyomott egy puszit a másik fejére.
Azért mert egy kéjenc démon vagy! Ez a név illik hozzád a leginkább. – vigyorgott a szöszi.
Ezt akkor vegyem bóknak Angyalom? – hangsúlyozta ki az utolsó szót.
Miért is ne Kéjenc démon uraság. – incselkedett a szöszi. – Egyébként ez milyen jel? – érintette meg a fekete jelet a vállán.
Egy démon pecsét. – válaszolt.
Minek az egy démonnak? – közben mutató ujjával kis köröket írt le a jel körül.
Hogy erősebb legyek. Ez egy szerződés.
Szerződés? Mégis kivel? – kérdezősködött tovább.
Egy nagy hatalmú démonnal. – merengett el. – De ne is beszéljünk róla, egy nagyon régi ügy.
Mi lett a démonnal, akivel szerződést kötöttél?
Megöltem.
Értem akkor nem fontos.

Naruto közel férkőzött hozzá és forró lassú csókot adott a fekete hajú ajkaira, majd ahogy ölelkeztek fölé evickélte magát, így lovagló pozícióban helyezkedett el.

A póz láttán Sasukében fellobbant a vágy tüze és egy percet sem akart elfecsérelni, hogy azonnal magáévá tegye az ő kis angyalkáját. Megpróbált vezető szerephez jutni de a szöszi eme cselekedeteit minduntalan megakadályozta és nem maradt más választása, hagyta magát és rábízott mindent kedvesére.

A szöszi elszánt tekintettel kényeztette az alatta fekvő nyaki hajlatát és mellkasát, meg-megszívva a mellbimbókat. Közben kosza pillantásokat vetve Sasuke arcára, hogy megbizonyosodjon mindent jól csinál. Lejjebb haladva a meredező testrészt szájába véve kényeztette, amikor már elég felkészültnek érezte magát, kieresztette a szájából. Bejáratához helyezve lassan ereszkedve rá a lüktető és forró testrészre. Mindkettejük lélegzet visszafojtva próbál hozzászokni a szédítő érzéshez. A perzselő vágy égető érzése hömpölygött testükben, minden egyes lökéssel ujjbab hullámokat korbácsolva fel bennük. Hangos nyögések, és zihálás töltötte be a levegőt, kipirult arcukon a kínzó várakozás jeleit lehetett látni, hogy végre kiteljesedjenek egymásban. A szöszi egyre vadabb mozgásba kezdett, hogy még mélyebben érezhesse ezt a forró és mámorító érzést.

Már nem sok volt hátra, mindkettejük az utolsó pár pillanatra várt, először Naruto és utána a fekete hajú is átélte a beteljesedést, kieresztve magjukat. Kimerülten feküdtek egymás mellett és pihegték ki az élvezet okozta mámort.

Szorosan megölelték egymást és mély csókot váltottak. Sasuke megtörve az állát kezdte csókolgatni egészen le a nyakáig. Naruto halk sóhajokkal jelezte, hogy ez a tevékenység számára igen kellemes.

Lehet, hogy egy nem látjuk egymást. – mondta a fekete hajú váratlanul. Narutóban benn rekedt a levegő, értetlenül tekintett a démonra.
Hogy? – nyögte.
Van egy fontos lezáratlan ügyem. Amíg azt nem intézem el, nem élhetek nyugodtan.
Meddig? – kérdezte Naru lesújtottan.
Nem tudom, de ha életben maradok mindenképp visszajövök hozzád Angyalom. – simogatta szőke fürtöket.
Nekem teljesen mindegy, hogy vissza jössz-e. Nem fogok utánad sírni. – teljes közömbösséget mutatott, de a szíve mégis tompán sajgott.
Gondoltam, ne is tedd! – húzta karjai közé a szöszit és úgy érte őket az álom.

A hajnal karmazsin sugarai festették meg a falakat. Naruto álomittasan ébredt, zavaró hiányérzete támadt. Szétnézett maga körül az ágyban már csak ő feküdt a démon hűlt helyét találta. Visszadőlt majd tenyerét az arcára szorította.

Ostoba démon, hát elmentél? – szipogta.

* * *

A napok és a hetek gyorsan teltek, Naruto eleinte nehezen szokott hozzá, hogy nincs egy külön bejáratú démona, aki folyamatosan zaklatja perverziójával. Sokszor álmodott vele, de soha semmi lényegeset. Később jutott eszébe, hogy még a teljes nevét sem kérdezte meg. Az idő mullt és egyre reménytelenebb lett, hogy még látni fogja őt. A legszörnyűbb gondolatok öltöttek alakot képzeletében. Mi van, ha meghalt vagy talált magának valaki mást, vagy csak szórakozott vele? De amint ez eszébe jutott felidézte, amit a démon mondott, vissza fog térni. A sok álmatlan éjszakákon ez az ígéret volt, ami tartotta benne a hitet.

És fél évvel később megtörtént a csoda, amire annyira várt.

* * *

Hideg téli idő köszöntött a városra, sűrű pelyhekben esett a hó, aki csak tehette behúzódott a jó meleg szobába egy forró tea társaságában.

Naruto a szokásos ügyeit intézte az irodájában. Könyv kupacok és papírok halmaza fedte el a látképet. A kandallóban harsányan pattogott a tűz, délutánra járt az idő, de már így is elég sötét volt a szobában. Az eget szürke felhők takarták.

Belekortyolt forró kávéjába majd összehúzta magán a vörös köntösét. Vágyakozón pillantott az ablakon keresztül a kinti világra és egy pillanatra elmerengett annak szépségén.

Egy pár pillanattal később hangod puffanás rázta meg a helyiség nyugodt légkörét. A szoba közepén sűrű füst gomolygott, Naruto ijedten ugrott fel székéből, majd meglepetten szuggerálta az előtte lévő jelenséget. Lassan oszlott a füst, erre ő óvatosan tett pár lépést előre. Nem tudta, hogy mi lehet az, de úgy gondolta nem árt az óvatosság.

Ahogy közelebb ért egy alakot pillantott meg a földön, odaszaladt majd letérdelt mellé. Ekkor már teljes valójában látta, hogy ki is az. Fekete szárnyak, fekete haj és ruha. A szőkének még a lélegzete is elakadt, de nem csak ettől hanem, hogy annak testét életveszélyes sebek borították a ruhái szakadtan lógtak róla és egyik szárnya törött volt. A démon eszméletlenül feküdt a szoba közepén.

Szörnyülködve pillantott végig rajta, majd gyorsan karjaiba vette és elindult vele a szobájába, minél előbb el akarta látni a sérüléseit, de nem hagyhatta, hogy bárki is meglássa ezen állapotában.

Amint odaért lefektette az ágyba és levetkőztette a ruhái mocskosak és véresek voltak. Elővette gyógyszeres dobozát és a szükséges orvosságokért ment. Kifertőtlenítette a sebeket és bekötötte majd a gyógyszereket is beadta neki. Ezen kívül még gyógyító kristályokat rakott az ágya köré, amik remélhetőleg meggyorsítják a felépülését. Ezek után csak abban reménykedhetett, hogy túléli, amit tudott érte, most már csak várnia kell.

Légy simogatásra ébredt, lassan nyitogatta szemeit.

Jó reggelt, Angyalom! – hallott meg egy ismerős hangot, amire azonnal észhez tért. Amint jobban szétnézett vette észre, hogy félig az ágyra támaszkodva aludt el.
Meddig voltam kiütve? – kérdezte a fekete hajú.
Hát úgy három napig! – mondta álmoskás hangon.
És az óta vigyázol rám? – nézett rá bocsánatkérően.
Hát igen! De szeretnék mindenre választ kapni. - jelentette ki halasztást nem tűrően. – Hogy kerültél az irodám kellős közepére és ki tette ezt veled? – mutogatott a bekötözött sebekre.
Ez egy nagyon hosszú történet, nem lehetne elnapolni.

Naruto felpattant az ágy mellől majd fel alá kezdett járkálni.

Neked fogalmad sincs mit érzetem mikor több mint fél év után megláttalak félig holtan! Naná, hogy nincs! – adta ki a felgyülemlett feszültséget. – Van fogalmad róla, hogy meg ijedtem, éjjeleket virrasztottam át és közben attól féltem, hogy meghalsz. – könnyek szöktek szemeibe, amik sűrű záporként hullottak alá.

Sasuke hallva a vádakat egy kicsit elszégyellte magát, eszébe sem jutott vajon mit fog érezni szerelme, ha így meglátja. Amikor elmondta a teleport varázst, csak egy cél lebegett a szeme előtt. Hogy még utoljára láthassa az ő angyalkáját. Ez a végeredmény eszébe sem jutott.

Ne haragudj, igazad van! – nyújtotta felé karját, ezzel invitálva, hogy mennyen közelebb hozzá.

Naruto szipogva és könnyeit törölgetve battyogott az ágyhoz majd a Sasuke által felkínált helyre feküdt.

Asszem azzal kezdem, hogy elmondom a nevem és akkor sok dolog érthetővé válik. – ölelte magához a szöszit. – A nevem Uchiha Sasuke, annak az Uchiha klánnak a tagja akik a menny seregeit vezették.
Te Uchiha vagy? – ámuldozott Naruto. Összezavarodott, hisz ha ő Uchiha, akkor ő is egy mennyei teremtmény, azaz egy angyal. – De te egy démon vagy. Ezt nem értem.
Félig angyal, félig démon. A pecsét ami a hátamon van által váltam démonná.
Hogy sérültél meg? Kivel harcoltál?
A bátyámmal, aki kiirtotta az egész klánomat. – ahogy ezt kimondta egy reszketeg sóhaj hagyta el ajkait.
Szóval igaz volt a hír miszerint a mennyekben mészárlás történt és angyalok vérét vették.
Ez már elég régen történt. Emberi idővel mérve majd 20 éve.
Tudod én még soha nem jártam a mennyben. – mondta Naruto miközben szomorú mosolyra húzta ajkait. – Én már a földön születtem egy kitaszított angyal és egy ember gyermekeként. – halkult el a hangja. – Te vagy az első, akinek ezt elmondom.
Értem. – ölelte szorosabban. – Köszönöm. – csókolta szájon az ő angyalkáját.
Mi történt a testvéreddel? – kérdezte a szöszi a csók után.
Meghalt! – jelentette ki határozottan.
Értem! – simította össze tenyerüket, próbálta összeszedni a bátorságát, hogy rátérjen arra a kérdésre, amitől a legjobban félt. – És most mit fogsz tenni? Elmész vagy maradsz?
Most már örökre veled maradok… Angyalom. – csókolta ismét szájon, majd a nagy izgalmak hatására egymást ölelve szunnyadtak ismét el.