Cím: Éhség

Írta: UltraViolet

Fandom: saját

Korhatár: Nc-17

Figyelmeztetés: yaoi, rape, lemon, szereplő halál

                                 "Kellenek démonok, hogy születhessenek angyalok."

Késő este volt. Az utca csendjét egy cipő halk kopogása törte meg. Egy szőke hajú kisfiú sietett otthona felé. A telihold ezüst sugarai világították meg az utcát. Csak pár ház választotta el a házuktól és arról kezdett el terveket szőni, miként magyarázza meg szüleinek, hogy ilyen sokáig elmaradt. Annyira belefeledkezett a játékba, hogy észre sem vette mennyire elszaladt az idő.

Pedig figyelmeztették a szülei, ha még egy ilyen alkalom lesz, nem engedik el a játékterembe.

Gondterhelt arckifejezéssel ballagott tovább, mikor egy fekete Mercedes hajtott el mellette és két méterre előtte leparkolt az út szélén. Úgy gondolta már megint egy turbékoló pár, akik nem bírták ki hazáig. Nem voltak ritkák az ilyen esetek mivel elég sötét volt az utca ? hála pár vandál természetű egyének ? és mert ritkán lakott környék volt.

Szorult szível sétált el az autó mellett, de mikor nem történt semmi nyugodtan fojtatta az útját.

Egy ajtó csapódást hallott maga mögött, mikor meg akart, fordulni egy kéz ragadta meg a derekánál egy másik meg a száját tapasztota be. Egy pillanat tört része alatt történt minden, még reagálni sem volt ideje, mire feleszmélt egy kocsiban ült, ami hangos kerékcsikorgással hajt ki az utcájukból.

Az erős karok még mindig ugyanúgy szorították, amiktől moccanni sem bírt. Talán negyedórányi utazás után egy hatalmas kovácsoltvas kapu elé értek, ami miután kinyílt behajtottak. Egy hatalmas ház elé értek, ami nem is ház inkább egy palota volt. Megállt az autó őt pedig kirángatták és bevitték az épületbe.

Folyosókon és termeken keresztül cipelték mire megérkeztek egy ajtó elé, ahol elengedték. Kérdezni akart de kinyitották előtte az ajtót és belökték rajta majd mögötte becsukták. Megpróbálta kinyitni, de hiába feszítgette nem nyílt ki, így inkább körülnézett a szobában hátha talál valami használható dolgot.

Sötét volt, csak az ablakon keresztül bevilágító hold fénye adott némi fényt. Amit így is ki tudott venni a környezetéből azok az egyedi bútorok voltak, mindegyik igazi régiség, amit nem árulnak minden sarki üzletben. Az ablakkal szemben egy baldachinos francia ágy állt, amiben az volt az egyetlen különös, hogy nem volt rajta se párna sem pedig takaró, egyetlen fehér lepedővel volt csak letakarva.

Annyira belefeledkezett a szoba tanulmányozásába, mikor csak egy halk nyikorgásra lett figyelmes, ami a sarokból hallatszódott. Odakapta tekintetét, és félve próbálta kivenni a sötétben ki is van ott. Egy karos székben egy alak ült, arcvonásait nem látta az árnyék miatt, ami rávetült.

-         Ki maga? - kérdezte a félelemtől fojtott hangon a fiú.

De feleletet nem kapott teltek a percet és a bizonytalanság egyre erősödött a fiú lelkében.

-         Gyere, ülj le mellém! - mondta a férfi mély magával ragadó hangon, miközben a mellette lévő szék felé intett.

-         Kérem, haza akarok menni.

De válaszra már megint hiába várt, így jobb ötlet híján megindult a szék felé. Mikor odaért leült és várt, hogy vajon mit is akar tőle ez a személy. Benne volt a félsz de egy csipetnyi kíváncsiság is.

-         Szeretem ezt a szobát. - mondta a férfi. - Innen tökéletesen lehet látni a teliholdat. - elmerengve pillantott ki az ablakon. - Mindig megnyugtat, ha nézem.

A fiú kezdte zavarban érezni magát, nem értette, hogy ezt mért mondja el neki, legszívesebben kifutott volna szobából egyenesen az otthona felé.

-         Éhes vagy? - kérdezte érdeklődve miközben felé, fordította tekintetét.

A fiú meg is riadt a hirtelen kérdéstől, de szavak nem jöttek a szájára, jelenleg legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy éhes e vagy nem. De egy pillanatra mintha a férfi szemei vörösen villantak volna meg, de megpróbálta azzal magyarázni, hogy biztos csak hallucinál.

-      Én az vagyok! Már hosszú ideje. - jelentette ki majd fölemelkedett a székből és a fiú elé sétált majd mikor odaért fél térdre ereszkedett előtte.

 A félelem fojtogatta, és amennyire tudta összehúzta magát, de az, hogy ilyen közel volt hozzá csak a tovább táplálta félelmét.

-         Kérem, haza, akarok menni! - mondta miközben a könnyek, gyűltek a szemében.

De nem történt semmi, továbbra is őt nézte, majd összeszedte bátorságát és röpke pillantást vetett az előtte térdelőre.

Ekkor jobban szemügyre tudta venni az idegen kinézetét, hosszú fekete haj, sötét gesztenyebarna szemek, kinézetre nem lehetett több harminc évesnél. Öltözéke egy egyszerű fehér ing és egy fekete vászonnadrág. Mosolygós kedves arc, de a szemeiben földöntúli szomorúság honolt, elképzelése sem volt, hogy vajon mit akarhat tőle ez az idegen férfi.

Miközben gondolataiba mélyedt, az előtte térdelő fölállt és a jobb kezét nyújtotta felé. Némi bizonytalansággal és reszkető kezekkel nyúlt utána, aki felsegíttette a székből. 

Az ágy felé vezette és mikor oda értek a fiút, leültette a szélire. 

Halványan derengett a fejében, hogy ez így nem lesz jó neki haza, kell mennie, mit szólnak majd a szülei, hogy már megint késve ér haza. A félelmei akkor bizonyosodtak be mikor a férfi a vállára tette a kezét és hátradöntötte az ágyra.

A térdét a fiú két combja közé fúrta a kezeivel meg a feje mellett támaszkodott meg.

-         Engedjen el, könyör? - de nem tudta befejezni, mivel egy csókkal hallgatatták el, őszinte rémületére.

Megpróbálta eltaszítani magától a férfit de erőlködésének semmi hatása nem volt és végül a csuklójánál fogva a kezét a feje mellé szorította, hogy ne kapálózzon. A másik kezével pedig a pólót szakította le róla miközben egy pillanatra, sem szakította meg a kikényszerített csókot. A fiú szemében ismét könnyek szöktek a hiába való próbálkozástól, hogy megszabaduljon fogva tartójától.   

Egy kezet érzett meg nadrágjánál, amit egy erőteljes rántással lehúzott róla, mikor már azt hitte eszméletét veszti a levegőhiánytól abban a pillanatban, elengedték a fogvatató ajkak és fellélegezhetett.

Ám a pillanatnyi megkönnyebbülés érzetét nem élvezhette sokáig. Nagy kortyokban nyelte a levegőt és csak arra eszmélt fel, hogy meztelenül fekszik az ágyon és kezei még mindig a feje fölé, vannak feszítve. Hogy mikor vetkőztették le?  Már nem emlékezett, ez a bizarr és ijesztő helyezet teljesen, eltompította az érzékeit.

A fölé magasodó férfi is levette ingjét és combjai közé fészkelődött. Anyag suhogását hallotta, és bár nem, mert oda nézni tudta jól mi történik. Egy meleg és kemény dolog nyomódott ölének, ami egy megadott ritmusban dörgölődzött neki. Hogy el tudja fojtani halk ijedt nyögéseit az alsó ajkába harapott, ahonnan kiserkent a piros vére. A férfi gyors mozdulattal kapott a lecsöppenő meleg nedű után. 

A következő pillanatban megemelték csípőjét és egy enyhe nyomás érte fenekénél. Aztán már csak a villámként széterjedő fájdalom volt az, ami testét és elméjét ellepte, felfogni sem volt ideje, csak a rekedt sikításra futotta erejéből. Megpróbált elmászni a fájdalom elöl de, nem volt menekvés a felette munkálkodó test az ágynak szegezte minden egyes lökésével.

Fájdalommal és kínnal telt hangon kiáltásokkal adta azok tudtára érzéseit, akik hallották de sajnos ezek a hangok süket fülekre találtak. Senki sem sietett egy ártatlan lélek megmentésére ki félelemből, ki pedig ura iránt érzett hűségből. 

A fiú úgy érezte, kezdi elhagyni minden ereje, hiába erőlködik, nem tudja megalítani az eseményeket, és nem tudja meg nem történté tenni. Csak feküdt, mint egy üres test érzelmek nélkül megtört lélekkel.

A férfi apró rezdülései, majd egy rekedt nyögés, és valami meleg áradt szét testében és a teste, ahogy elgyengülten rá nehezedik. Csak most érezte a másik testének ridegséget, mint egy élettelen báb, ilyen közel a szívük mégsem érezte a másikénak dobogását.

Csak feküdt ott az érzelmei és gondolatok kusza hálójában, mindaddig még meg nem érezte, hogy megszűnik a ránehezedő nyomás és eltávolodik tőle a másik test. 

Arcára nézett de mégsem azt látta ott, amire számított ? kéjt, örömet - hanem szomorúságot és tétovázást. Az ablakon bevilágító hold a férfi köré sejtelmes ezüst aurát vont. Gyönyörű látvány volt mégis megfájdult tőle a szíve.

Amikor a fiú arcára nézett a szemeiben meglátta a megértést és a fájdalmat egy pillanatra, elátkozta magát, mint ahogy már ezerszer a tetteiért. De amit elkezdett azt be kell fejeznie, így aztán odahajolt a fiú nyakának ütőeréhez és a finom bőrbe mélyesztette a metszőfogait.

Az ízletes és meleg vér, mint perzselő láva áradt szét testében új életet adva ez által neki.

Mikor egy cseppig kiszívta a vörös nedűt, az élettelen testet visszafektette az ágyra. Magára terítette köpenyét és kiszólt az ajtó előtt álló két szolgájának. Parancsba adta, hogy tüntessék el a testet és a nyomokat, míg ő a fürdőben tartózkodik. 

Visszaérve a szobába minden a régi volt, sehol egy árulkodó nyom, ami emlékeztetne, hogy nem rég mi történt itt. Csak a vér bódító illata terjengett a levegőben.

Odasétált az ablakhoz és a pirkadat első fényeit figyelte, ami egy új nap eljövetelét hirdette.

                                                                                 The End

Megosztás

Link:

Hozzászólások (1)

2 éve

012

nagyon tetszett :)

Új hozzászólás írása

Név:

Email:

URL:

Emlékezz rám!

Másold ide:

Szólj hozzá Te is!

2000 karakter van hátra

Formázási segítség!

Formázásások:
[i]dőlt betű[/i] eredménye dőlt betű
[b]félkövér[/b] eredménye félkövér
[q]idézet[/q] eredménye idézet
[url=http://mindenkilapja.hu]mindenkilapja.hu[/url] eredménye mindenkilapja.hu - Fontos: a http:// ne maradjon le!