Slideshow

Cím: Karmazsin vörös

Írta: UltraViolet

Fandom: Naruto

Páros: {démon} Sasuke és {angyal} Naruto

Figyelmeztetés: yaoi, OCC, AV, lemon, one-shot

Megjegyzés: az eddigi leghosszabb one-shot-om *büszke* sok időmet lefoglalta, mivel sokat agyaltam rajta {remélem nem hiába >.<}

Egy olyan világban ahol az emberek a menny és a pokol tudatos hatalmával élik életüket. Ahol az angyalok a menny makulátlan szível megáldott őrzői és a pokol tisztátalan démonai az emberek közt rejtőzködnek. Ebben a világban létezik egy ország a neve Tűz földje.

Hírhedt minden nép körében az emberek azt beszélik, hogy akik ott élnek soha nem szenvednek hiány semmiben. Mindenki boldogságban és egyetértésben éli mindennapjait. Ennek az országnak a királya, akiről az a hír járja, hogy egy mennybéli teremtmény, de még senki nem adott bizonyítékot erre a szóbeszédre. A megjelenése és az, hogy milyen fiatal, is csak áhítatot és csodálatot vált ki az emberekből.

A neve Uzumaki Naruto, ő az aki egykoron ebbe a romlott országba elhozta a békét és a napfényt.

* * *

Egy fekete ruhás férfi álldogált a poros út mellett előtte egy hatalmas vaskapu emelkedett. A város bejárata előtt tétovázva szemlélte az előtte elterülő képet. Egy olyan dolog volt ez amit emberi szem nem láthat. Fényes pajzs zárta körül a várost, melyből tiszta fehér fény áradt.

„Védőpajzs?” gondolta az utazó és egyik karját felemelve, ujjaival óvatosan megérintette a jelenést. A várt hatással ellentétben nem történt semmi, csak egyfajta pulzálást érzett attól, hogy érintkezett a fénnyel. Apró remegés hullámok cikáztak testében.

Megpróbált kapcsolatot teremteni azzal, aki létrehozta a védőgátat, amely minden gonosz szándékú lényt kitaszít, avagy megtisztít. Apró vigyor jelent meg szája szegletében, fekete obszidián íriszei gonosz fényben csillogtak. Egy átlagos démon jól ráfázott volna ha kapcsolatot létesít a pajzzsal, legjobb esetben is csak megtisztulna és ezzel minden erejét elveszítené. Ennek tudatában még szerencse, hogy ő nem egy átlagos démon.

„Ez érdekesnek ígérkezik Angyalom.” kuncogott halkan, majd elindult a főkapu irányába, amit naponta több száz ember lép át.

Amint a városba ért emberek tömege hömpölygött a szűk kis utcáin. Két oldalt a házak tövében portékájukat árusító kufárok fogták közre az utcán áthaladókat. Hangos zsivaj és ordítozás volt jellemző az egész környékre.

„Milyen idegesítő, ezért utálom az embereket.” bosszankodott az utazó. Amint kiszúrt maga előtt egy fogadót el is indult annak irányába. Csak egy csendes és nyugodt helyre vágyott. Még csak egy órája van a városban, de az-az átkozott védőpajzs így is sok erejét elszívja.

Ahogy kinyitotta a fogadó ajtaját csengettyű csilingelése törte meg a benti nyugodt légkört, minden szempár az ajtó felé pillantott.

A fekete hajú férfi kiévezte egy pillanatra, hogy reflektorfénybe került, majd amint ráunt a pásztázó szemekre, folytatta útját a pulthoz. Lassú könnyed léptekkel haladt a pult mögött álldogáló szőke hajú lány felé. A lány szájtátva bámulta minden egyes kecses mozdulatát. Ritka alkalmakor akadt ennyire szemrevaló vendégük.

Szoba van? – vettette oda teljesen érdektelenül. Lazán a pultra könyökölt majd odadobott egy csábos mosoly a lánynak.
I- igen! – dadogta teljesen elpirulva, ide-oda pillantva, de az átható fekete íriszek úgy érezte szinte puccéra vetkőztetik.
Akkor kibérlem! – kotorászott zsebében majd egy kis zacskó aranyat dobott a pultra. A lány szája tátva maradt csodálkozásában, egy kisebb vagyon hevert előtte.
Oh, köszönöm, hogy minket választott. Tessék a kulcsa a tizenötös az öné. Vacsora hétkor van.
Rendben. – biccentett a férfi majd a lépcső felé indult, hogy eljusson az emeleten lévő szobájához.
Uram, ha esetleg bármi kívánsága akadna vagy hiányt szenvedne, bátran szóljon nekem. A nevem Ino. – dadogta kis madárka hangján.
Ne aggódj szívi, nem lesz rá szükség, már megvannak a terveim éjszakára. – kacsintott még hátra a teljesen ledöbbent lányra. Majd mikor már a lépcső közepe felé járt hangos pohárcsörömpölésre lett figyelmes és válogatott szitkok tömkelegére, amik az ő személyével voltak kapcsolatban.

„Fúria!” kacagott elégedetten.

* * *

Halk sipítozásra eszmélt, egy hang hívta. Nem értette a szavakat, túl távoliak voltak. Lebegett, a teste teljesen súlytalan volt.

„Ke… el… N…to!” még mindig nem értette a szavak értelmét, de úgy érezte kezd visszasüppedni a kellemes sötétségbe.

Fenébe! Kelj már fel!

Ordította valaki mire azonnal felpattantak a szemhéjai. De nagy riadalmára egy ököl csapott le elé ahol egy pillanattal előbb még a feje helyezkedett el. Az asztala a közepénél kettérepedt és két oldalt fel is borult.

Már megint elaludtál munka közben, Naruto?! – közeledett felé egy határozottan dühös lány.
Sakura?! – dadogta halálfélelemmel. – Meg tudom magyarázni az nem úgy volt, mint hiszed. A látszat csal én csak megpihentettem egy percre a szemem.
Tényleg? – közeledett felé, miközben ökleit ropogtatta.
Várj! Nyugodj le! Ahhhh…

Hangos ordítás rázta meg a királyi kastélyt majd utána hangos robaj amibe még a falak is beleremegtek. Egy pillanatra néma csend támadt a folyosókon az emberek döbbenten pislogtak a hang irányába, ami a kastély jobb szárnyából érkezett. Ám amint feleszméltek mintha mi sem történt volna, folytatták dolgukat.

A cselédek tovább takarítottak a tanácsadók tovább vitatkoztak az ország ügyeiről. Amint vége lett az értekezletnek mindenki ment a maga dolgára.

- Már megint azt csinálták! – mondta unottan egy barna hajú férfi, ránézésre a húszas évei elején járhatott.

- Naruto már megint elaludt! Egyre többször fordul elő. Nem gondolod Shikamaru?

- Lehet, hogy igazad van, de tudod milyen soha nem főtt a foga munkához.

- Meg kellene néznünk, jól van-e! Sakura néha elég kemény tud lenni.

- Hát te már csak tudod. - pillantott rá minden tudóan. - Én inkább a miatt aggódok, hogy megint szétrombolták a kastély egyik szobáját, ha ez így megy tovább az ország a rengeteg felújításba megy tönkre.

- Ugyan nem olyan rossza a helyzet, mint ahogy látod! – mentegetőzött a másik mosolyogva.

- Te könnyen beszélsz Neji. – vakarta meg tarkóját és egy nagy sóhajt engedett ki. – Na jól van, nézzük meg Narutot.

A kis iroda, ami jelenleg romokban hevert, két személy hangos zihálása törte meg.

Nem adod fel? – kérdezte a szőke férfi. Mindkettejük számos zúzódásokkal és karcolásokkal büszkélkedhetett, de egyik sem volt komoly csak felületi.
Ne is álmodj, egyszer úgy is móresre tanítalak. De tudod asszem ez nem a mai nap lesz az. – rogyott térdre.

Naruto odaszaladt a rózsaszín hajó lányhoz és karjai közé vette.

Sakura, jól vagy? Lehet, hogy egy kicsit túl durva voltam.
Ne legyél hülye, ha nem használod az erőd, akkor leverlek és ne kímélj én se szoktalak. – mondta a lány. –Egyébként meg hamarosan regenerálódom és ha megest elalszol a kötelességed végrehajtása közben…
Persze-persze nem kell aggódnod. – mentegetőzött a szőke.
Hát remélem is.

Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, már amennyi megmaradt belőle. Két férfi lépett be rajta Shikamaru és Neji.

Nocsak mi járatban erre a tanácstagok? – mondta a lány, de amint meglátta Nejit összeszűkültek szemei.
Hallottuk a zajt, gondoltuk megnézzük mi újság. – felelte Shikamaru, majd módszeresen elkezdte felméri a kárt.
De látszik az aggodalmunk alaptalan volt, mint mindig. – mosolygott Neji a lányra.
Ugyan nem történt semmi különös. Mindenki jól van és hát ha nem bánjátok megyek és folyatom a munkát. – határozta el magát a szöszi, ám amint megpillantotta a sarokban lévő papír kupacot azonnal alábbhagyott a lelkesedése.
Hát jól van, akkor mi megyünk! – állt fel Sakura aki jobb színben volt, mint valaha, egy karcolás sem látszott rajta, életerőtől duzzadt.

Majd amikor már mind a hárman az ajtóban álltak Shikamaru visszafordult.

Küldök pár embert és majd segítenek átpakolni a cuccaidat egy másik szobába.
Azt megköszönném. – nézett szét maga körül Naruto mindenfelé léc darabok, papír fecnik és romok. Csak a szokásos.

Késő estére járt az idő mire Naruto az íratok nagyjával végzett. A karjai teljesen elzsibbadtak a vállai begörcsöltek és sajgott a feneke a sok üléstől. Egy nagy sóhaj kíséretében dőlt hátra székében, behunyta szemeit, már sötét karikákat látott a sok betűtől. Bár a szobával teljesen meg volt elégedve, széles nagy ablaka volt, ami a központi városrészre mutatott. Vörös bársony függönyök díszítették két oldalt a falak mályvaszínűek a gyertya fényben igazán szép összhatást alkottak.

Érezte, hogy a fáradtság ismét maga alá gyűri és bár kényelmetlen volt a székben elszunnyadni, lusta volt a szobájáig elmenni. A kastély ezen része távol esik a forgalmas résztől, szándékosan kérte ezt, hogy senki se zavarhassa munka közben.

Yo!! – halott meg egy mély hangot. Azonnal felpattant székéből és a falé mellé ugrott egy gyors mozdulattal. Védekező állásba állt és aktiválta védelmét.
Ki vagy és mit akarsz? – kérdezte bosszúsan. Eközben rendesen szemügyre vette az ablakpárkányban ücsörgő alakot. Fekete felső, fekete latex nadrág láncokkal díszítve, és csizma. Szúrok fekete haj és azok az átható vörös szemek, első pillantásra kilehetett szúrni, hogy nem ember, elképesztően jól nézett ki.
Te egy démon vagy, hogy jutottál be a városba? – kérdezte, de felelletett nem kapott. Csak gonosz kis vigyor jelent meg a szája szegletében az idegennek.
Válaszolj ki vagy?- a szösziben kezdett felmenni a pumpa, nem értette, hogy kerül ide egy démon mivel elvileg az erejének meg kellett volna tisztítania.
A nevem Sasuke! Ezen kívül más nem tartozik rád. – mondta kedélyesen, eközben bemászott a szobába és most már szemtől szemben álltak egymással.
Érzem, hogy áramlik belőled a gonosz erő. – állapította meg Naruto, viszonozva az átható pillantást. Farkas szemet néztek egymással, mindaddig míg hirtelen el nem tűnt a szeme elől a démon. Jobbra-balra pillantott, nem hitte el, hogy ilyen sebességgel tud mozogni valaki.

Forró lehelet csiklandozta tarkóját, majd két kéz fogta közre csípőjét és egy test simult a hátához. Ijedtében még levegőt is elfelejtett venni.

Amit érzel az nem gonosz energia, hanem az irántad érzett vágy, Angyalom. – susogta fülébe mély érzéki hangon.

Narutot borzongás fogta el, ahogy fülkagylóját megcsapta a dámon lehelete. Ennek hatására apró kis remegés hullámok cikáztak végig gerincén.

Mit mondtál? – dadogta miközben hátrapillantott. Megfordulni nem tudott a másik test erősen szorított magához csak fejét hajthatta oldalra, annyira, hogy lássa fogvatatója arcát.
Jól hallottad Angyalom. Tudom mi vagy, te is tudod mi vagyok. Mit szólnál, ha elszórakozgatnánk te meg én. – suttogta közel a szöszi ajkaihoz, majd amint odaért összeérintette ajkukat.

Lágyan és puhán kényeztette a szőke alsó ajkát. Nyelvével megnedvesítette és apró csókokat hintett rá majd fogai közé vette és lágyan harapdálta, játszott és incselkedett vele. Naruto kitágult pupillákkal és teljes megrökönyödéssel tűrte, nem hitte el, hogy első csókját egy ilyen pokolfajzat lopja el. Bár határozottan nem akarta élvezni de piszkosul jó technikája volt a démonnak.

Amint Sasuke befejezte az ajkak szívogatását és az angyalka is már kellően ellazult nyelvével lendült támadásba. Becsúsztatta a csóktól duzzadt és vörös ajkak közé, egyenesen a szöszi szájába, ahol pedig annak nyelvét kezdte ingerelni és simogatni.

Naruto teljesen kipirult egyrészt a szégyen festette pirospozsgásra arcát, másrészt pedig a szégyen. Olyannyira elbódult, hogy ha nem tartotta volna az a két kar biztos összeesik. Ekkor mintha villámcsapásként érte volna a felismerés, kitépte magát az ölelő karok közül. Amilyen gyorsan csak tudott elbotladozott a legtávolabbi sarokig.

Te átkozott pokolfajzat a nyálad afrodiziákumot tartalmaz. – zihálva nyögte a szavakat, miközben letörölte a nyálat a szájáról.
Ügyes vagy, hogy erre rájöttél, de mi lenne ha folytatnánk amit abba hagytunk. – közelített felé, semmi jót nem ígérő vigyorral. Kecses léptei, mint egy áldozatát becserkésző vadállaté.
Ne gyere a közelembe! – mondta határozottan, bár teste lángolt és a szíve őrülten zakatolt, nem volt kedve a démon ágyasává válnia.
Nocsak errefelé, minden szöszi ilyen akaratos?! – állapította meg csak úgy magának Sasuke.

Amint odaért a szöszi elé, kezeit a falnak támasztotta ezzel ismét csapdába ejtve. Testével szorosan hozzádörgölődzött és jobb térdével a lábai közé fészkelődött, érezte a másik keménységét.

Milyen érzékeny tested van, már ettől a kis csókocskától ilyen kemény lettél. – hajolt ismét a szöszi fülkagylójához, majd nyelvével kezdett játszadozni vele.

Naruto ajkai közül egy mély és vágyakozással teli sóhaj röppent tova. De amint felfogta ki és mi miatt nyöszörög éppen rögtön a szájára tapasztorta tenyerét.

Angyalom igazán mulatságos, ahogy megpróbálsz ellenállni nekem.

Ekkor pillantása az asztalra tévedt, ami a szoba közepén foglalt helyet. Visszapillantott az előtte remegő szőkeségre, akinek a tehetetlenség könnyeket csalt a szemébe.

Eresz el! – sóhajtotta kérlelően.
Nem. Még el se kezdtük.

Majd karjai közé vette és az asztal felé indult vele. Amint szemügyre vette, hogy elég széles, az ott heverő papírokat mindet a földre söpörte a karjában tartott szöszit pedig felfektette rá. Amint rájött hol tartózkodik rögtön tiltakozni kezdett, de nem sok sikerrel a vérében keringő méreg teljesen legyengítette, semmi ereje nem volt ellenállni. A fölé tornyosuló alak ismét a nyakát vette ostrom alá, szívogatta és nyalogatta.

Tudod Angyalom, amikor kapcsolatot teremtettem a pajzzsal, ami körülveszi a várost, két lényeges dolgot tudtam meg rólad. Az egyik, hogy mennyei teremtmény vagy… – ekkor erősen beleharapott az érzékeny bőrbe. –… a másik, hogy még mindig szűz vagy! – kuncogott perverzen.

Naruto arca a mondat hallatán, ha eddig nem lett volna elég piros, akkor most eleven vörösben pompázott.

Te átkozott mocskos dámon, menj a pokolba. – mondta indulatosan és egy gyilkos pillantást küldött feléje.
Ha ilyet mondasz, csak még jobban megkívánlak Angyalom.

Ujjaival elkezdte szép finom mozdulattokkal kigombolni az alatta vergődő szöszi ingjét, majd nadrágját mindaddig, amíg teljes valójában nem láthatta.

Igazán gyönyörű tested van. – érintette meg mutató ujjával a kis rózsaszín mellbimbókat.
Te alávaló féreg! – nyöszörögte lehunyt pillákkal.
Nagyon aranyos vagy Angyalom, legszívesebben felfalnálak. – búgta kéjesen.

A csupasz vállaktól kezdte el csókolgatni egészen le a csípőcsontig. Az ágyék fölötti érzékeny bőrbe a fogáéval vékony kis vonalakat karcolt. Amint a meredező férfiassághoz ért apró csókot lehelt a tetejére, majd egészben a szájába vette.

- Neh csih… náld! Hagydh ah... bba! Ahh! – nyöszörögte az élvezettől vergődve. A forró burok, ami körülvette érzékeny pontját teljesen elvette az eszét, az érzés észbontó volt. Mélyen szégyellte magát azért, hogy ilyen mocskos hangokat ad ki, mégsem tudta magát visszafogni. Érezte nem sokára elélvez, de a tempó olyan intenzív volt, hogy képtelen volt egy szavat is kiejteni a száján. De amint megérezte, hogy az a puha nyelv azt a kis rést izgatja, akkor már nem bírta tovább és elélvezett.

Sasuke engedelmesen nyelte a szöszi minden cseppjét és mikor végzett a nyelvével megtisztogatta testrészt.

Nagyon finom vagy Angyalom. Édes és imádnivaló. – kezdte magát is megszabadítani a ruháktól.
Kérlek, engedj el! Meg kaptad, amit akartál. – sóhajtotta.
Még nem végeztünk. A java még csak most jön, de ne félj azt is élvezni fogod Angyalom.

Szétfeszítette combjait és közéjük fészkelődött. Csókokkal hintette be az érzékeny és duzzadt ajkakat.

* * *

A másnap kegyetlenül korán virradt fel. Egy szőke fiú nyöszörögve tapogatta meg sajgó fejét. Kitörölte a csipát a szeméből, majd szétnézett maga körül. Egy asztalon feküdt körülötte a ruhái, aztán minden beugrott neki, ami éjjel történt.

„Az a mocskos pokolfajzat!” dúlt-fúlt benne az indulat, és ahogy jobban belegondolt mi történt még tegnap mély pír szaladt arcára. Tenyerébe temette arcát és mélységes szégyen lett rajta úrrá.

„És még nyögtem is, aztán meg könyörögtem, hogy ne vegye ki. Ahhhhh… Micsoda megaláztatás. Ezt nem hiszem el. Mégis ki a fene volt az a fickó?”

Leszállt az asztalról, de amint lábaira támaszkodott éles fájdalom hasított alfelébe.

„Átkozott démon! Csak még egyszer gyere a közelembe… Nem állok jót magamért.”

A kellemes fürdő után, és egy kiadós reggelit követően egy kicsit csitultak a Narutóban dúló indulatok. Még a hozz is volt ereje, hogy ismét belevesse magát az ország ügyeinek intézésébe, legalább addig sem gondolt az éjszaka történtekre. Ha csak eszébe jutott az a hitvány kéjenc démon elkezdett tombolni.

Ez így ment egy hétig, de a démon nem jött el, a szöszi teljesen megnyugodott a felől, hogy nem látja többet. De épp ez bosszantotta is. Betoppan ide teljesen ismeretlenül, ráveti magát az első útjába akadónak aztán, meg mint aki jól végezte dolgát eltűnik, mint a kámfor.

„Átkozott démonok, ezért utálom őket.”

* * *